Budapesten is lehetnek Eb-meccsek 2020-ban

2014. április 24.
Itthon
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtökön elküldte az UEFA-nak pályázatát, amelynek célja, hogy Budapest legyen az egyik helyszíne a 2020-as Európa-bajnokságnak.
Az MLSZ az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy az új Puskás Ferenc Stadionnal három csoportmérkőzésre és egy egyenes kieséses találkozóra kandidál. A tervek szerint az építkezés jövőre kezdődik és az új aréna legkésőbb 2018-ra elkészül.
 
Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos tavaly áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében különleges, a világon is egyedinek számító eljárással épülhet meg a nemzeti futballaréna, "stadion a stadionban" koncepcióval, így a mostani Puskás Ferenc Stadionon belül készül majd el az új létesítmény. A tervek szerint 65 ezer néző befogadására lesz alkalmas, a beruházás pedig 70-90 milliárd forintba kerül majd.
 
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntekig várja a végleges pályázatokat, a végrehajtó bizottság pedig szeptember 19-én dönt a rendezőkről. A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország - köztük Magyarország - jelezte pályázati szándékát, de szerdán a lengyelek és a csehek is visszaléptek.
 
Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik a két elődöntőt és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses - nyolcad- vagy negyeddöntős - összecsapást. Utóbbit tekintve majd 12 győztest hirdetnek ki. A nyolcaddöntőre 50, a negyeddöntőre 60 ezer férőhelyes stadion az elvárás.
 
 
(MTI)
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!