Focistáink fizették a vonattal utazó magyar szurkolók jegyét

2014. szeptember 30.
Itthon
A magyar válogatott játékosai 1200 jegyet vásároltak azoknak a drukkereknek, akik a hivatalos szurkolói vonattal utaznak majd a románok elleni, jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre.
Molnár-Tóth Marianna, a túra egyik főszervezője az M1 Ma Reggel című műsorában elmondta, az északírektől elszenvedett 2-1-es hazai vereséget követően született meg ez a kezdeményezés, a játékosok részéről Juhász Rolanddal, a Videoton 80-szoros válogatott védőjével egyeztettek. Hozzátette, a jegyeket, melyek összesen mintegy másfél millió forintba kerültek, hétfőn már át is vették.
 
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője hozzátette, hogy az MLSZ a lehető legtöbb jegyet igényelte a bukaresti összecsapásra, pontosan 2852 darabot.
 
Ezen a meccsen ül majd először a válogatott kispadján Dárdai Pál, aki ideiglenesen, az idei három Eb-selejtezőre és egy barátságos mérkőzésre vállalta el a szövetségi kapitányi feladatokat.
 
Az MLSZ szóvivője az NB I-ben bevezetésre került klubkártya-rendszerre vonatkozó kérdésre azt felelte, eddig 75 ezer klubkártyát és 3000 futballkártyát váltottak ki országszerte. Hozzátette, a drukkerek egyre inkább kezdik megérteni, hogy a rendszer elsősorban a gyorsabb beléptetést szolgálja, ezért az MLSZ azt reméli, hogy a következő napokban, hetekben tovább nő a kiváltott kártyák száma.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!