Jenner Diósgyőrbe igazolt

2014. október 29.
Itthon
A diósgyőri csapatban folytatja pályafutását Julian Jenner, a Ferencváros korábbi holland szélsője. 
„Hosszú tárgyalássorozat után írtam alá a szerződésemet, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Julian Jenner. – „A Diósgyőr egy nagy klub, egy fanatikus szurkolótáborral a háta mögött. Izgatottan várom az első mérkőzést itt a Diósgyőri Stadionban. Nagyratörő tervei vannak a DVTK-nak, folyamatosan fejlődik a klub, nekem is az a célom, hogy bajnok legyek, ezért bízom abban, hogy együtt elérhetjük az álmainkat.”
 
„Már nyáron szerettük volna leigazolni Julian Jennert, akkor ez sajnos nem sikerült, de nem adtuk fel, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a játékossal és az ügynökével is” – fogalmazott Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója. „Mostanra sikerült a szerződést olyan állapotba hozni, ami mind a két fél részére előnyös. Nagy öröm számunkra, hogy végül Diósgyőrbe tudtuk csábítani. A szerződéskötéskor években gondolkodtunk, fél éves kontraktust semmiféleképpen nem szerettünk volna kötni. Azon dolgozunk, hogy folyamatosan építsük a csapatot, azt gondolom, hogy egy ilyen kvalitású játékossal a kombinációs lehetőségeink, a repertoárunk szélesebb lett. Azokat a célkitűzéseinket, amelyeket a szezon előtt megfogalmaztunk, azt gondolom, hogy tartani is tudjuk.”
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!