Dárdai visszatér Berlinbe

2014. november 18.
Itthon
Az oroszok elleni ma esti barátságos mérkőzés után visszatér a berlini Hertha csapatához Dárdai Pál, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya. 
A 38 éves szakember a német klub honlapjának nyilatkozva azt mondta, nagyszerű tapasztalatokkal gazdagodott Magyarországon, és köszönettel tartozik a Herthának, hogy lehetőséget biztosított neki a válogatott irányítására.
 
 
"Nem változott semmi, négy mérkőzésre vállaltam el a szövetségi kapitányi tisztséget, utána visszatérek Berlinben, és először Michael Preetzcel, a Hertha menedzserével együtt elemezzük majd a mögöttem lévő időszakot" - nyilatkozta Dárdai, aki hozzátette, Preetz a főnöke, ezért beszámol neki a magyarországi "élményeiről".
 
A megbízott kapitány hangsúlyozta, hogy szerződése van a Herthánál, folytatni akarja edzői tanulmányait, mindemellett Berlin az otthona, ott él a családja, a gyermekei is ott járnak iskolába.
 
"Természetesen megértem, hogy a magyar válogatott szurkolói örülnek az eredményeknek, és büszke vagyok arra, hogy a munkámnak beérett a gyümölcse. Szerencsés vagyok azért is, mert a játékosokkal jól megértettük egymást, és ők az utolsó izzadságcseppjükig küzdöttek a közös céljainkért" - tette hozzá Dárdai.
 
Hétfőn Preetz azt nyilatkozta a Kicker című sportnapilap honlapjának, hogy "nem kétséges, vége Dárdai kapitányi munkájának, és az oroszok elleni találkozót követően százszázalékosan a Herthánál elvégzendő munkára és az edzői tanulmányaira koncentrál majd".
 
A magyar-orosz barátságos meccs 20.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!