Csökken a nézőszám az NB I-ben

2014. november 21.
Itthon
Hozzávetőleg 32 ezer szurkoló jár az OTP Bank Liga mérkőzéseire, ami fordulónként 18 ezer nézőt jelent a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) pénteki közlése szerint.
"A szurkolói bojkott és a legtöbb helyen kötelező szurkolói kártya együttesen már éreztetik hatásukat az NB I-es mérkőzések látogatottságát illetően. Az elmúlt három fordulóban meccsenként csak 2240 néző volt jelen a stadionokban, ami a tavalyi bajnokság éves átlagánál (2969 néző) közel egynegyeddel (-24,6 százalék) kisebb szám" - olvasható a HLSZ honlapján.
 
A szervezet kimutatása szerint a teljes bajnokság átlagos nézőszáma jelenleg 2601 fő, ami 12,4 százalékkal kevesebb a tavalyi éves adathoz képest. A cikkben az is olvasható, hogy "nem tesz jót a látogatottságnak az sem, hogy a harmadik klub által kiadott szurkolói kártyákkal való bejutást több mérkőzésen nem biztosította a rendező egyesület".
 
Az MLSZ korábbi közlése szerint körülbelül 120 ezer szurkolói kártyát váltottak ki a drukkerek, ami azt jelenti, hogy a kártyatulajdonosoknak csak mintegy negyede jár NB I-es találkozókra.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!