Thomas Doll a Fradi Múzeumba vinné a Szuperkupát

2015. július 04.
Itthon
A Ferencváros vezetőedzője szívesen látná a Videotonnal vívandó vasárnapi labdarúgó Szuperkupa-mérkőzést követően a Fradi Múzeum vitrinjében a győztest megillető trófeát. Thomas Doll erről a vágyáról azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a székesfehérvári összecsapást megelőzően tartottak szombaton Budapesten.
A honi sportági szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az FTC német szakvezetője hozzátette, hogy a rövid felkészülés során a legfontosabb feladatuk az Európa Liga-meccsre való felkészülés volt, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne vennék komolyan a Szuperkupa-meccset. 
 
"A bajnok ellen trófeáért küzdeni mindig komoly presztízst jelent, és ez a döntő jól illik mindkét csapat felkészülési programjába. A Szuperkupa nagyon jól néz ki, szerintem a Fradi Múzeumban tudnánk még neki helyet találni" - fogalmazott Doll.     
 
A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Videoton új, francia vezetőedzője, Bernard Casoni kiemelte: mivel nemrégiben érkezett Magyarországra, számára fontos cél volt a felkészülés során az is, hogy tökéletesen megismerje játékosait. 
 
"Az edzőtábor kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjem a játékosaimat, elégedett vagyok velük és az eddig végzett munkájukkal. Vasárnap remek lehetőség áll előttünk, hiszen trófeával indíthatjuk a szezont" - idézte szavait az mlsz.hu. 
 
A fehérvári futballistákat képviselő válogatott védő, Juhász Roland - akárcsak a ferencvárosi Gyömbér Gábor - azt emelte ki, hogy egy kupadöntőt mindig komolyan vesznek a játékosok, még akkor is, ha jelenleg a nemzetközi kupameccsekre való felkészülés is fontos feladatuk.
 
A Videoton harmadszor hódíthatja el a hazai Szuperkupát, legutóbb 2012-ben diadalmaskodott, míg a Ferencváros ötödik sikerével utolérné az örökrangsorban élen álló Debrecent.
 
A Szuperkupa-mérkőzés vasárnap 20.15-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!