Elutasították a Debrecen halasztási kérelmét

2015. július 29.
Itthon
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elutasította a Debreceni VSC halasztási kérelmét, így a Budapest Honvéd elleni, vasárnap 18 órára kiírt mérkőzésre az eredetileg tervezett időpontban kerül sor.
Az mlsz.hu-n olvasható közlemény szerint a testület azért nem járult hozzá a találkozó elhalasztásához, mert azt "semmilyen váratlan új körülmény nem indokolja".
 
"A BL-ben és az EL-ben induló magyar csapatok, éppen a nemzetközi versenyképességet erősítendő, más összetételű keretet alakíthattak ki, mint azok, akik nem indulnak az európai kupákban, így a heti két mérkőzést jelentő sorozatterhelés nem okoz váratlan problémát" - áll a közleményben, amely emlékeztet arra, hogy a szövetség a szezon rajtja előtt jelezte: a versenybizottság a bajnokság közben nem vehet figyelembe egyedi kéréseket, mert ebben az esetben megsértené a fair play minden csapatra egyformán vonatkozó elvét.
 
Az MLSZ szabályzata szerint a sportfogadásokból származó bevételekből akkor részesülhet egy klub, ha keretében legfeljebb hét idegenlégiós van, s egyszerre három léphet pályára, az európai kupákban induló csapatoknál ez a szám tíz és öt.   
 
A DVSC-TEVA csütörtök este hazai pályán játszik Európa Liga-selejtezőt a norvég Rosenborg ellen.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!