Elhelyezték a diósgyőri edzőközpont alapkövét

2015. július 29.
Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Diósgyőri VTK utánpótlás labdarúgó-edzőközpontjának alapkövét szerdán Miskolcon.
Az év végére elkészülő háromszintes épület több mint háromezer négyzetméterén az öltözők és edzőtermek mellett helyet kapnak a megelőzést és a sérülések utáni rehabilitációt szolgáló sportegészségügyi helyiségek, valamint a labdarúgókat kiszolgáló konyha és étterem is.
 
A 30 százalék önrész mellett 70 százalékban TAO-támogatásból felépülő épület az első állomása a kétmilliárd forintból megvalósuló edzőközpont-fejlesztésnek.
 
Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára az utánpótlás edzőközpont főépületének ünnepélyes alapkőletételén azt mondta, az intézmény jelkép, amelyben helyet kap "a múlt minden sikere, a fiatalok testi-lelki egészségének szüntelen vágya, a helyi szurkolók +Csak a Diósgyőr!+ rigmusa és az eljövendő sikerek egyaránt."
 
Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere a részleteket ismertetve közölte: a fejlődés újabb lépcsőfokát jelenti az edzőközpont építésének elindulása. Emlékeztetett arra, hogy folyamatosan fejlődik a diósgyőri utánpótlás infrastruktúrája, mára két kiváló minőségű füves és két műfüves pálya várja a DVTK csaknem 400 fiatal labdarúgóját. 
 
Szabó Tamás, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a DVTK tulajdonosai, az Arago csoport és a város elkötelezettek a miskolci sportélet fejlesztésében. A DVTK-család folyamatosan bővül, ami nemcsak a sportágak számában, hanem az ehhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésében is megnyilvánul. 
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!