Storck szűkítette a keretét

2015. augusztus 28.
Bernd Storck szövetségi kapitány 25 fősre szűkítette a magyar válogatott keretét a románok és az északírek elleni Európa-bajnoki selejtezőkre. 
A német szakember - aki Dárdai Pált váltotta a poszton - a másfél hete megadott 33 fős bő keretéből tíz játékostól köszönt el, s most két olyan labdarúgót, a debreceni középpályás Bódi Ádámot és a Haladást erősítő védőt, Bosnjak Predragot is behívott, akik a korábbi listán nem szerepeltek.
 
A májusban még az U20-as válogatottal a korosztályos vb-n szerepelt Storck az utánpótláskorú játékosok közül három futballistát, Botka Endrét, Kalmár Zsoltot és Nagy Ádámot tartotta bent a végleges keretben.
 
"Hetek óta kizárólag erre a mérkőzésre koncentrálunk a stábbal, és mivel magam is tisztában vagyok az elkövetkező tíz nap jelentőségével, a lehető legkörültekintőbben állítottuk össze a keretet" - mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck, hozzátéve: a dolgukat nehezítette, hogy a szezon elején kell az "év legfontosabb" meccsét játszani, miközben néhány játékos tavasz vége óta nem játszott tétmeccset, s van, akinek egyelőre klubja sincs.
 
A szakvezető elmondása szerint telefonon vagy személyesen valamennyi játékossal egyeztetett, és szerinte labdarúgói jó állapotban várják a válogatott mérkőzéseket.
 
A magyar együttes jövő pénteken fogadja a román csapatot, majd három nappal később Észak-Írországban lép pályára.
 
A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (FC Liverpool)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (FC Sion), Guzmics Richárd (Wisla Krakow), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás)
Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Bódi Ádám (DVSC-Teva)
Csatárok: Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Legia Warsawa), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!