Könnyebbé válik a meccsre járás

2015. november 24.
Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, Kósa Lajos szerint a sporttörvénynek a testület által kezdeményezett módosítása esetén könnyebbé válik az NB I-es mérkőzésekre járás. 
Az Országgyűlés honlapján található dokumentum szerint a bizottság kedden eldöntötte, hogy kezdeményezi a sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosítását.
 
A mérkőzések biztonsági szervezése kapcsán tartott szakmai konzultációkon a szakbizottság tagjai mellett részt vettek a kormányzat illetékesei, valamint az MLSZ és egyes szurkolói csoportok képviselői is.
 
A módosító javaslat általános indoklásából kiderül: a konzultáció eredményeként konszenzus született abban, hogy - többek között - felül kell vizsgálni a hatályos jogi szabályozást. Az indítvány kidolgozása során a szurkolók által benyújtott írásbeli javaslatokat is figyelembe vették.
 
Kósa Lajos, a bizottság elnöke (Fidesz-KDNP) az ülés után elmondta, hogy a változások könnyebbé tehetik az NB I-es mérkőzések látogatását a nézők számára. Úgy fogalmazott: bizonyos engedményeket muszáj tenni, így például lemondtak a szurkolói utaztatásról, a szurkolói kártya és regisztráció alkalmazását pedig a klubokra bízzák, csak a kiemelt kockázatú meccseken lesz kötelező a névre szóló jegyértékesítés.
 
A politikus hozzátette: a bizottság javaslatában számos egyéb módosítás is szerepel, amely megkönnyíti a szurkolók számára a mérkőzésre járást, és reményét fejezte ki, hogy ez jótékonyan hat majd a meccsek nézettségére, illetve támogatja a sport ügyét. 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!