Mervó Bence Lengyelországban marad

2016. július 22.
Itthon
A svájci Sion további egy évre kölcsönadta Mervó Bencét a lengyel élvonalban szereplő Slask Wroclaw csapatának.
Az MTI-hez eljuttatott pénteki tájékoztatás szerint a tavalyi U20-as világbajnokság társgólkirályát olasz, német, angol, cseh és holland klubok keresték meg ajánlattal, döntő többségben első osztályú csapatok. A 21 éves játékos azért döntött a lengyelek mellett, mert az együttes vezetőedzője "éves fejlesztési tervet dolgozott ki számára úgy, hogy állandó játékosként számít rá".
 
Az utánpótlás-válogatott futballista a Győri ETO FC akadémiáján nevelkedett, majd előbb az MTK Budapest, aztán a Sion keretéhez tartozott, de felnőtt bajnoki mérkőzésen a kék-fehéreknél és a svájciaknál sem lépett pályára. Idén februárban került kölcsönben a Gosztonyi Andrást is foglalkoztató Slask Wroclawhoz, amelyben bemutatkozott az élvonalban és gólokat is szerzett.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!