Megújul az egri Szentmarjay Stadion

2016. szeptember 20.
A kapcsolódó beruházásokkal együtt mintegy nettó 350 millió forintból újul meg az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadion, amelyet várhatóan még az idén birtokba vehetnek a sportolók - hangzott el az önkormányzati és városi sportvezetők sajtótájékoztatóján kedden Egerben.
Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere elmondta: a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség és az önkormányzat támogatásával megvalósuló fejlesztés keretében egyebek mellett új füves borítást kapott a labdarúgópálya, körülette rekortán futópálya épül, világítást kap a stadion, továbbá füves dobópálya és ugrópálya is készül.
 
Elhangzott az is, hogy a tavaly előkészített és idén megkezdett beruházást a tervek szerint egy második ütem is követi majd. Ennek során felújítanák az öltözőket és a lelátókat, ez utóbbiak egy részét pedig be is fednék.
 
Az Érsekkertben álló Szentmarjay Tibor Városi Stadion 1954-ben épült, azóta csak kisebb javítások, bővítések, szépítészeti beavatkozások történtek, a jelenlegi az első nagyobb fejlesztés a meglehetősen rossz állapotban lévő létesítményben.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!