A Disztl testvérek megmondják, ki nyeri az NB I-et

2017. május 25.
Itthon
Vajon kinek drukkol majd szombaton Disztl Péter és Disztl László? A két, egykori remek labdarúgó sok sikert elért a Honvéd és a Videoton játékosaként, éppen ezért nem kerülhették ki a kérdést, melyik csapat aranyérmét szeretnék jobban.
 Az egykori 37-szeres válogatott kapus Disztl Péter és 28-szoros válogatott öccse, Disztl László egyaránt sokat köszönhet a két klubnak, amely szombaton a bajnoki aranyért lép pályára a Bozsik-stadionban. Mindketten tagjai voltak annak a Videotonnak, amely 1985-ben - 90 ezer néző előtt - 1-0-ra legyőzte idegenben a Real Madridot az UEFA-kupa-döntő visszavágóján (a trófeát 3-1-gyel Emilio Butraguenóék szerezték meg). 
 
 
Ezek után, 1987-ben mindketten a Honvédhoz igazoltak, és zsinórban két bajnoki aranyat ünnepelhettek a kispestiekkel.
 
Disztl Péter meg is mutatta azt a fotót, amelyen félmeztelenül ünnepli a második megnyert bajnokságot. "Az 1988-89-es bajnokság utolsó fordulójában a Honvéddal 2-0-ra legyőztük az MTK-t Szijjártó Pista két góljával. Egy biztos, ez így jobb, mintha valamelyik csapat már öt fordulóval a vége előtt bebiztosította volna a bajnoki címet" - nyilatkozta a Siófokon kapusedzőként dolgozó Disztl Péter a Sport 24 híradónak a DIGI Sporton.
 
Először Disztl Lászlót kérdeztük, melyik csapathoz húz jobban a szíve: "Két bajnoki címet, kupát is nyertünk a Honvéddal, nagyszerű emlékeink vannak, mégis, szinte az egész életünket a Videotonban töltöttük, most is szorosan kötődünk a klubhoz. Én mindenféleképpen a Videotonnak szurkolok" - fogalmazott az NB II-es Siófok vezetőedzője. 
 
 
 
"Aki átélte az 1985-ös sikert, az örökké videotonos marad. Több hely van a szívemben a Vidinek, de soha nem felejtem el azt a három évet, amelyet a Honvédban töltöttem. Ugyanúgy megvannak azok a régi barátok, akik Kispesten a játékostársaim voltak" - mesélte Disztl Péter.
 
A volt kapus szerint 0-0 lesz a Honvéd-Videoton vége, ami azért érdekes, mert ez az eredmény kispesti aranyérmet jelentene. 
 
Disztl László szerint 1-0-ra nyernek, és ezzel bajnokok lesznek a fehérváriak. Végezetül azt is elmondta, szerinte a francia jobbhátvéd Loic Nego szerzi majd a Vidi bajnoki címét jelentő gólt.
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!