Elbukott a Storck-csapat, nem jutott ki a vb-re

2017. szeptember 03.
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lehet ott az oroszországi tornán.
A vendégek az első perctől kezdve fölényben futballoztak a Groupama Arénában, ráadásul a 30. percben emberelőnybe is kerültek, mivel Priskin Tamás piros lapot kapott a Pepével szemben elkövetett könyöklésért. A portugálok rögtön a szünet után, a 48. percben André Silva közeli fejesével vezetést szereztek, az AC Milan támadójának találata pedig eldöntötte a találkozót.
 
A két gárda 13. alkalommal találkozott egymással, de a magyarok még egyszer sem győztek, a mostani volt a kilencedik portugál siker.
 
Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely mivel nem nyert, már nem érhet oda a pótselejtezőt érő második helyre sem a csoportjában, a kvalifikációs sorozatot október 7-én Svájcban folytatja, majd három nappal később itthon a Feröer-szigetek ellen zárja. Magyarország legutóbb 1986-ban vett részt világbajnokságon.
 
Európai vb-selejtező, B csoport, 8. forduló:
Magyarország-Portugália 0-1 (0-0)
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Danny Makkelie (holland)
gólszerző: André Silva (48.)
piros lap: Priskin (30.)
sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+3.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.), illetve Ronaldo (89.)
Magyarország: Gulácsi Péter - Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Lovrencsics Gergő (Varga Roland, 78.), Elek Ákos (Pintér Ádám, 67.), Pátkai Máté, Dzsudzsák Balázs - Priskin Tamás, Eppel Márton (Böde Dániel, 61.)
Portugália: Rui Patrício - Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) - Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Joao Moutinho, Danilo, Joao Mário - André Silva (Ricardo Quaresma, 86.), Cristiano Ronaldo
 
30. perc: Priskin ugrott fel Pepével, a magyar támadó azonban könyökkel odaütött a veterán védőnek, amiért a játékvezető kiállította.
 
48. perc: Ronaldo adott be a bal oldalról, a középen érkező André Silva pedig egy méterről a kapuba fejelt (0-1).
 
sodálatos élőkép fogadta a csapatokat: a Carpathian Brigade szervezésének köszönhetően 18 ezer darabos, a magyar címert és a piros-fehér-zöld trikolórt formázó koreográfia várta a két együttest.
 
Ronaldo már az ötödik percben tesztelte Gulácsit, három perccel később a magyar kapuson már csak a szerencse segített, miután újra a Real Madrid sztárja került helyzetbe. A vendégek nagy fölényben futballoztak, a harmincadik percben pedig még nehezebb helyzetbe kerültek a magyarok, mivel Priskint könyöklés miatt kiállította a játékvezető. Az emberhátrány ellenére a szünetig jól bírta a nyomást a magyar válogatott, a portugáloknak csak egy komolyabb helyzetük adódott.
 
A fordulást követően kevesebb mint három percre volt szükségük a vendégeknek a vezetés megszerzéséhez, Pátkai egy percen belül válaszolhatott volna. Ezt követően szinte végig a portugáloknál volt a labda, teljesen nyugodtan passzolgattak a mezőnyben, a támadások befejezését pedig már nem erőltették. A játék képe a hajrában sem változott, az egyetlen hazai helyzet Fiola előtt adódott a 93. percben.

(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!