Urbán a Liverpoolig vihette volna, ha nem iszik és dohányzik

2017. december 09.
Urbán Flórián gondolatai bármilyen formában is jelennek meg, annak nyoma marad. Most az Urbán Legend című önéletrajzi könyv a legutóbbi megnyilvánulás, amely - ismerve a volt 40-szeres válogatott játékost - talán hangos könyvként szólt volna a legnagyobbat.
"Aki elolvasta a könyvet, azt mondta: olyan, mintha ülnénk egy sörözőben, és beszélgetnénk, mesélném az életemet, a történeteimet. Megpróbáltuk a legtöbbet kihozni belőle, szerintem ez egy őszinte könyv. Korábban már megjelent egy-két játékosról könyv, vagy saját maguk, vagy más írta róluk, én nem olvastam ezeket. De akik olvasták, azt mondják, ezekben semmi nincsen" - mondta a DIGI Sport híradójának Urbán, aki az "utánam lehet csinálni, zselés fejű piperkőcök" alcímet adta a könyvnek.
 
Urbán Flórián, a te életed elég mozgalmas volt, egy őszinte ember vagy, írd meg az életedet! - mondták a barátai a volt futballistának, ő pedig leírta, és mivel mások véleménye eddig sem hatotta meg úgy igazán, célközönség sincsen.
 
"Ez nem szól senkinek. Nem azért írtam, hogy valakinek szóljon. De ha azt kell mondanom, hogy kinek szól, akkor azoknak az újságíróknak, akik annak idején engem folyamatosan ütöttek-nyüstöltek az életvitelem miatt. Az a tézis az én esetemben megdől, hogy Magyarországon csak az lehet élsportoló, csak az futballozhat, aki nem iszik, nem dohányzik, hanem sportszerűen él, aranyos, szépen beszél" – mesélte a Sport 24-nek.
 
Egy önéletrajzi könyv általában példaként is szolgálhat az olvasó előtt, ebben az esetben ez is megdől. "Azt semmiképp nem mondanám, hogy így kell élni, ahogy én éltem. De én így éltem akkor, és soha nem titkoltam, hogy szeretek az éjszakába járni - ma már nem járok, mert megöregedtem -, vagy szeretek alkoholt fogyasztani. Lehet, hogy ha ezeket a dolgokat nem követem el, akkor a legjobb klubom nem az Anderlecht, hanem a Liverpool is lehetett volna. De én így éltem az életemet. Legyen tanulságos a fiataloknak, hogy 33 éves voltam, amikor rájöttem, hogy nem jó irányba haladok. Aki elolvassa a könyvet, ne 33 évesen jöjjön rá, hanem 23 évesen, hogy mi a helyes irány, és az életét úgy élje, hogy minél többet hozzon ki magából" – mosolyodott el Urbán Flórián.  
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!