A leépüléstől tart Bolognában a meccshiányos Nagy Ádám

2018. február 24.
Itthon
Nagy Ádám 2016-ban igazolt a Ferencvárosból Bolognába, és az első éve remekül sikerült, 22-szer kezdő volt, idén azonban Roberto Donadoni - eddig - csak öt mérkőzésen vetette be, és a 22 éves labdarúgó egyelőre nem tudja, ennek mi lehet az oka. A DIGI Sport olasz futballal foglalkozó Csizmaszár című műsorában Nagy Ádám őszinte volt, amikor azt mondta: játék nélkül nehéz bizonyítani és megtartani az önbizalmat, de ő nem adja fel. Még az is megfordult a fejében, hogy ő valójában rosszabb játékos, mint amilyennek az első Serie A-éve alapján magáról gondolná. 
"Ha a tavalyi évből indulok ki, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy nem vagyok Donadoni embere. De érdekes, mert közben semmi sem változott. Nem romlott meg a kapcsolatom vele, egyszerűen ez egy edzői döntés, hogy nem kerülök be a csapatba. Ennél okosabb dolgot nem tudok erre mondani" - kezdte a Csizmaszárnak adott interjúját Nagy Ádám, akinek telefonon keresztül is hallani lehet a csalódottságot a hangjában.
 
A szezon első felében még minden mérkőzés után azt mondta neki Roberto Donadoni, hogy türelemmel legyen, ne kapkodjon, eljön majd az ő ideje, de most már ez sincs meg, a vezetőedző nem biztatja Nagy Ádámot. "Talán december volt, amikor én mentem oda hozzá, hogy megkérdezzem, mit csináljak másképp, hogy játéklehetőséghez jussak, de érdemi választ nem kaptam. Nem mondta azt, hogy ’csináld ezt, és onnantól kezdve kezdő vagy’. A kommunikáció folyamatosan megvan közöttünk, de mégis, most azon a poszton, ahol velem is számol, mást játszat."
 
Donadoni ugyanakkor Nagy Ádámot és Ladislav Krejcit külön megemlítette egy interjúban, hogy fejlődniük kell. Felmerül a kérdés: akkor az előző szezonban miért játszott 25 bajnokin, és miért nem akkor mondta ezt a magyar légiósról? "A helyzet azért is érdekes, mert nem volt olyan rossz az első évem, főleg, ha hozzávesszük, hogy - sajnos még ezt kell mondani -, az alacsonyabban jegyzett magyar bajnokságból érkeztem. Úgy érzem, ebben a szezonban még inkább a csapat hasznára tudnék lenni, ezért is sajnálom, hogy ilyen kevés lehetőséghez jutok. Az összes meccsen játszani akarok, de remélem, hogy a hátralévő találkozókon még legalább ötször lehetőséget kapok. PErsze az egy másik dolog, hogy az edző mit gondol, én mégis remélem, hogy gyakrabban fog hozzám nyúlni” – mondta el a reményeiről Nagy Ádám.

 
 
Az okokat csak találgatni lehet. A Bologna közben - például - nagy átalakuláson ment át, "fizikálisabb" lett a csapat játéka, talán ezzel magyarázható, hogy kevesebb esélyt kap Nagy Ádám. "Tavaly a labdatartós játékot próbáltuk erőltetni, s bár lehet, hogy nem sikerült minden meccsen, de az volt a koncepció. Most meg elmentünk az erőfoci irányába, ahol fontos a második labda összegyűjtése, majd az, hogy minél előbb beadjuk a labdát, aztán a kapu elé érkezzünk. De ezzel nincs semmi baj, ebből is tanulhat az ember. Amikor játszottam, középpályásként egyből a fejemben volt minden, tudtam, hogy ha a jobb oldalon indul az akció, akkor nekem bal oldali középpályásként a kapu elé kell érkeznem. Ezzel nincs is semmi baj, mégis, én úgy érzem, hogy ennek a változtatásnak én lettem az áldozata."
 
Aki azonban arra számít, hogy Nagy Ádám feladja, az téved. "Attól nem kell félni, hogy feladom. Csinálom, csak nyilván az a nehéz, hogy az ember dolgozik napról napra, hétről hétre, és közben pedig nincs meg a befektetett munkának az eredménye, mert amikor bizonyítani lehet, akkor nem kapom meg a lehetőséget.”
 
Pedig azt sem mondhatjuk, hogy Nagy Ádám ne tudna alkalmazkodni az új helyzetekhez. A nyári felkészülési meccseken, például, Donadoni kétszer is a két támadó mögött játszatta légiósunkat, akinek igencsak jól ment a játék, egyszer éppen Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim ellen. "Furcsa volt, mert úgy éreztem, jól megy a játék, a meccsek után az edző és a társak is pozitív visszajelzéseket adtak" - kesergett a korábbi Fradi-kedvenc.
 
Amikor a Lazio ellen csereként játszott a magyar futballista, akkor a La Gazzetta és a Corriere dello Sport szerint is a mezőny legjobbja volt. „Ebben az egész szezonban az a nehéz, hogy az ember szépen lassan azért leépül. Tavaly kezdtem elhinni, hogy ez a Serie A, igen, tudok itt játszani, van keresnivalóm, tudok itt fejlődni, sőt akár tovább is lehet menni innen. Ehhez képest jött egy olyan második év, amikor kevesebb játéklehetőséghez jutottam, és azon járt az agyam, hogy ezek szerint rosszabb játékos vagyok? Főleg, amikor olvasom a sajtóban, hogy Nagy Ádám megy a Serie B-be, ilyenkor elkezdek kombinálni - pedig nem kellene! -, hogy akkor mégsem vagyok olyan jó, csak volt egy jó Európa-bajnokságom? Közben pedig tényleg nem ez a helyzet, de játék nélkül nehéz bizonyítani, és megtartani az önbizalmat.”
 
A korábban a futsalban is sikeres Nagy Ádám mégis maradni szeretne Bolognában. „Voltak beszélgetések a hogyan továbbról, de a klub úgy áll az egészhez, hogy ragaszkodik hozzám, a sportigazgató, fent a fejesek nagyon szeretnék, hogy maradjak. 'Most az van, hogy nem játszom – van ilyen, türelemmel kell lenni' - ezt mondják nekem.”
 
Nagy Ádám a Georges Leekens-féle új válogatottba is szeretne bekerülni. "Jó lenne az új kapitány miatt is rengeteg játéklehetőséghez jutni. Abszolút megértem, hogy egy válogatottnál az edző azokra szeretne támaszkodni, akik folyamatosan játékban vannak, emiatt is próbálok még többet dolgozni, még egy lapáttal rátenni, hogy többet játszhassak, mert akkor nyugodtabb lennék, hogy nagyobb az esélyem a meghívóra.”
 
A Csizmaszár - alább megtekinthető - teljes interjújából az is kiderül, hogy Nagy Ádám összességében inkább pozitívan vagy inkább negatívan látja-e eddig a bolognai karrierét, hogyan érzi magát a városban, és mi az, ami hiányzik neki, de arról is beszélt, hogy milyen konkrét céljai vannak a klubnak, és mire mehet a nagycsapatok ellen a Bologna.
 
 
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!