Menesztette Ranierit a Leicester

2017. február 23.
Az angol bajnokságban címvédő Leicester City csütörtökön menesztette Claudio Ranieri vezetőedzőt.
 Az olasz szakember 2015 júliusa óta irányította a csapatot, amely hatalmas meglepetésre - a klub fennállása során először - az előző idényben megnyerte a Premier League-et.
 
A mostani szezonban a Bajnokok Ligájában eljutottak a nyolcaddöntőbe, és ott a szerdai első mérkőzésen mindössze egy góllal kaptak ki a Sevilla vendégeként, azonban a bajnokságban a kiesés elkerüléséért küzdenek, így a vezetőség úgy döntött, meneszti a szakembert, akit a nemzetközi szövetség (FIFA) szavazásán a tavalyi év legjobb edzőjének választottak.
 
"Amióta hét éve átvettük az irányítást, ez a legnehezebb döntés, amelyet meg kellett hoznunk, de az együttes hosszú távú érdekét kell néznünk" - nyilatkozta Aiyawatt Srivaddhanaprabha, a csapat thaiföldi alelnöke a klub hivatalos honlapján.
 
Az együttes felkészülését az új vezetőedző kinevezéséig az eddigi másodedző, Craig Shakespeare, valamint az eddig segédedzőként dolgozó Mike Stowell irányítja.
 
A bajnokságban 13 fordulóval a szezon vége előtt a Leicester mindössze a 17., egy ponttal megelőzve a már kiesőhelyen álló Hull Cityt.
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!