Az UEFA szerint a stockholmi döntőt nem fenyegeti terrorveszély

2017. május 23.
Külföld
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) információi szerint a szerdai, stockholmi Európa Liga-döntőt nem fenyegeti terrortámadás veszélye, ugyanakkor a szurkolóknak korán kell megérkezniük a stadionhoz az alapos átvizsgálások miatt.
Az UEFA a honlapján kedd délelőtt a hétfő éjszakai manchesteri terrortámadásra reagálva adott ki közleményt, melyben az áll, hogy a szövetséget sokkolta a - jelenlegi adatok szerint - 22 halálos áldozatot követelő merénylet, egyúttal együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak, illetve a sérülteknek.
 
A svéd fővárosban sorra kerülő finálé egyik résztvevője éppen manchesteri csapat, a United, amely az Ajax Amsterdammal játszik.
 
"Jelenleg nincsen olyan hírszerzési információ, amely azt sugallná hogy az Európa Liga-döntő és az ahhoz kapcsolódó bármely esemény támadásnak lenne célpontja" - olvasható a közleményben.
 
Az UEFA hozzátette, hogy a svéd hatóságokkal hosszú ideje együttműködik az EL-finálé rendezésében, az áprilisi stockholmi merényletet követően pedig az eredeti biztonsági intézkedések mellé további szigorításokat vezettek be.
 
A szövetség végezetül a szurkolók figyelmét hívta fel arra, hogy a beengedésnél csúszások várhatóak a fokozott ellenőrzések miatt, ezért kérik a nézőket, hogy a lehető legkorábban érkeznek meg a stadionhoz.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Április
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
12345
Nincs esemény!