Tíz pontra nőtt a különbség az éllovas Inter és a városi rivális Milan között, miután a Serie A 23. fordulójában a kék-feketék nyertek, a piros-feketék döntetlent játszottak. Jelenleg a Roma a címvédő első számú kihívója.
Az Inter nem adott esélyt a vendég Cagliarinak, José Mourinho csapata Pandev révén már a 6. percben vezetéshez jutottak, majd Samuel egy negyedórán belül megduplázta az előnyt. A szünet után Milito is bevette a vendég kaput, így a második játékrészben a hazaiak már fél gőzzel játszhattak, és magabiztosan őrizték meg előnyüket.
A Milan Bolognába látogatott, és zsinórban harmadik meccsén maradt nyeretlen. Az új szerzemény, Mancini kezdett a vendégeknél, mégpedig Beckham helyett, aki csak a hajrában, Ronaldinho cseréjeként jutott szóhoz. A milánóiaknál elsősorban Borriello dolga lett volna a góllövés, a támadó azonban ezúttal formán kívül játszott.
A Bari Koman Vladimirral a soraiban 1-0-ra kikapott az Atalantától, a magyar középpályás kezdő volt és az utolsó negyedórában cserélték le. A Genoa a Chievót, az Udinese a Napolit, a Sapmdoria a Sienát verte, a Catania pedig a Lazio otthonából hozta el a három pontot.
Este a Roma rangadót nyert, Claudio Ranieri együttese a Fiorentina otthonából hozta el a három pontot, így lemaradása nyolc pont az Inter mögött. A győztes gólt Vucinic lőtte a 82. percben.
Eredmények:
Atalanta–Bari 1–0 G.: Tiribocchi 82.
Bologna–AC Milan 0–0
Genoa–Chievo 1–0 G.: M. Rossi 63.
Internazionale–Cagliari 3–0 G.: Pandev 6., Samuel 20., D. Milito 47.
Lazio–Catania 0–1 G.: Maxi López 63.
Siena–Sampdoria 1–2 G.: Maccarone 82., ill. Gastaldello 3., Pozzi 77.
Udinese–Napoli 3–1 G.: Di Natale 7., 91., 93., ill. Maggio 21. |