Súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a DVSC-TEVA csapatkapitánya, Bernáth Csaba a pápai bajnokin. A jobbhátvéd a mérkőzés 30. percében ütközött Hefflerrel, és olyan szerencsétlenül esett, hogy az eszméletét is elvesztette. Hordágyon vitték le, de végül nem kellett a kórházba szállítani. "Jelenleg itthon pihenek" - mondta a dvsc.hu-nak Bernáth Csaba. "Készült egy röntgen, ami szerencsére nem mutatott ki semmit. Kisebb agyrázkódást szenvedtem, az esés után 10-15 másodpercre elvesztettem az eszméletemet, nem is emlékeztem rá, mi történt pontosan. Azóta megnéztem a mérkőzést felvételről, látszott, hogy a levegőben voltam, amikor a pápai játékos meglökött, én pedig elég szerencsétlenül érkeztem. Csütörtökön megyek vissza kontrollra, akkor meglátjuk, hogyan tovább."
Miután a labdarúgó magához tért, átöltözött, és a mérkőzésből hátralévő időt a játékoskijáróból nézte végig. "Győzelmünk szerintem megérdemelt. Az elején ugyan ránk jött a Pápa, a vezetést is megszerezték, de ahogy a DVTK ellen, a csapat most is jelezte mentális erejét. Hátrányból is tudtunk nagyarányú győzelmet aratni, ezért dicséret illeti az együttest." |