Korhut gólörömét utánozzák a görögök, a védő szerint bennmarad a DVSC

2020. június 14.
Itthon
A magyarok nyilait már Görögországban is jól ismerik, az Arisz Szaloniki játékosa, Korhut Mihály tavaly Azerbajdzsánnak, múlt héten pedig az OFI csapatának rúgott bombagólt, majd jött a már védjegyévé vált íjas gólöröme. A válogatott védő a DIGI Sport híradójának nyilatkozva a kieső helyen álló Debrecenről azt mondta: szerinte a Loki bennmarad, és úgy érzi, hogy később még fog szerepelni korábbi sikerei színhelyén. Az Arisztól most kapott szerződéshosszabbítási ajánlatot, de két másik helyről is érdeklődnek iránta.
"Tavaly egy gólt rúgtam a szezonban, most is egynél tartok, de remélem, ez nem olyan, mint a szülinap, hogy egy évben egyszer kerül rá sor. Amikor a városban jártam, sokan megállítottak és utánozták a gólörömömet, szóval biztosan tetszett a szurkolóknak is. Örülök, hogy 3-1-re nyerni tudtunk, ez egy jó kezdés volt a hosszú kihagyás után" - nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Korhut Mihály. 
 
Korhut edzője Szalonikiben az a Michael Oenning, aki 2017-ben Európa Liga-indulást érő bronzéremig vezette a Vasast, így jól ismeri a magyarokat, sőt valamennyire a magyar nyelvet is. "Nem azt mondom, hogy beszél magyarul, de egy-két szót azért megért, úgyhogy nem felejtette el. Persze, beszélgettünk a Vasasról, és arról is, hogy szerette Budapestet és Magyarországot. Felvetődött a hírekben, hogy kereste a Honvéd, poénból kérdeztem is tőle, hogy visszatér Magyarországra? De akkor nem válaszolt sem igent, se nemet, de most hosszabbított nálunk, úgyhogy még biztosan marad egy évig."
 
Korhut szerződése viszont lejár, és már megkapta az új tervezetet az Arisztól, de a hírek szerint - a horvát Hajduk Split mellett - a Panathinaikosz is szívesen látná a soraiban. "Ez attól is függ, hogy az ő balhátvédjük el tud-e menni vagy nem, ha jól tudom, még nem ment el, szóval most áll az egész szituáció a Panathinaikosszal. De hangsúlyozom, hogy ha egyezségre tudunk jutni, akkor szeretnék maradni az Ariszban."
 
 
 
Az Arisznál felvetődött Megyeri Balázs neve, Korhut nem bánná, ha a kapus Görögországon belül váltana klubot. "Beszéltem a kapusedzővel, aki az Olimpiakoszban neki a kapusedzője volt, kérdeztem is tőle, hogy akkor jön-e Balázs vagy nem. Erre semmit nem mondott, sem igent, sem nemet, szóval nem tudom, hogy áll velük a helyzet, de azt tudom, hogy az itteni kapusunkat szeretnék megtartani, mert meg vannak vele elégedve, de azért jó lenne egy magyar csapattárs."
 
Idővel Korhut akár haza is térhet a Debrecenbe, amely most közel áll a kieséshez az NB I-ben. "Rosszulesne, ha kiesne a Debrecen, mert ott lettem NB I-es játékos, szép sikereket értem el, szóval sokat köszönhetek a csapatnak, és lehet, a jövőben úgy alakul, hogy játszok még a Debrecenben. Nem szeretném, hogy ha kiesnének, mert nemcsak nekik, nemcsak a szurkolóknak, de a volt játékosoknak, így nekem is elég rosszulesne, ha kiesne a csapat az NB II-be. Úgyhogy drukkolok a Debrecennek, de szerintem bent fog maradni." 
 
A 31 éves játékos négy éve Cristiano Ronaldo ellen is játszott az Eb-n, a 2020-as kontinensbajnokság viszont a mostani start helyett egy év múlva rajtol. "Lehet, most egy hotelben lennénk, és készülnénk a mérkőzésre. Elég nehéz csoportba kerülnénk, ha sikerülne a kijutás – jó lenne a franciák, a németek és a portugálok ellen játszani egy Európa-bajnokságon, mert Budapesten biztos, hogy rengeteg magyar néző lenne. Négy éve is hatalmas élmény volt az Európa-bajnokságon szerepelni, és látni, hogy mi volt Magyarországon, ez plusz löketet adott nekünk Franciaországban. Ha most ezt meg tudnánk ismételni Magyarországon, az tényleg egy felejthetetlen élmény lenne." 
 
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!