Bogdán Ádám: Nagyon élvezem a munkát Shane Tusuppal

2020. július 09.
Itthon
A Bolton-szurkolók az év játékosának választották, kipróbálhatta magát a világhírű Liverpoolban, majd Skóciában is védett Bogdán Ádám, aki a minap aláírt a Ferencvároshoz, és kész arra, hogy 32 évesen bemutatkozzon az NB I-ben. A Vasas-nevelésű kapus a DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy miért éppen a Fradit választotta, és elmondta, miért van oda Shane Tusup edzésmódszereiért. 
"Életem első meccse, amire kivitt apukám, a Fradi Ajax elleni BL-mérkőzése volt. Az a csapat szerintem nagyon sok ember szívébe belopta magát. A Fradi jó esetben mindig a bajnokságért küzdött, egy nagyon nagy csapatról van szó, ahol a sikerekért lehet harcolni, és tulajdonképpen el is várják a sikereket" – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek Bogdán Ádám. 
 

Bogdán a Premier League-et is megjárta, mégsem lesz könnyű dolga az Üllői úton, hiszen - jelen állás szerint-  két magyar kapuskiválósággal, Dibusz Dénessel és Gróf Dáviddal kell majd megküzdenie a kezdőcsapatba kerülésért. "Az én helyzetemben ez nem lesz újdonság, ez mindenhol így volt, és mindig is így lesz. Mindenhol meg kellett küzdenem a csapattagságért, valahol sikerült, valahol nem. Dénest ismerem a válogatottból, Dávidot a Vasasból, korábbi időkből, még amikor picik voltunk. Szerintem teljesen normálisan fogunk egymásra nézni, van egy helyzet, de mindenkinek az a feladata, hogy ebből a maximumot kihozza saját maga számára."
 
Bogdán egy ideje főleg az edzőteremben próbálja kihozni magából a maximumot, és ebben - Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan - őt is az úszóedző Shane Tusup segíti. "Én nagyon élvezem a munkát, kemény, de specifikus. Shane Tusup egy edző, a szó szoros értelmében, akinek az a feladata, hogy a legjobbat kihozza belőled, és ezért mindennek utána néz, és dolgozunk olyan dolgokon, amikről azt gondoljuk, hogy segíteni fog a kapusszakmában."
 
Hogy milyen Bogdánt láthatunk majd az NB I-ben védeni, arra már csak öt hetet kell várni - persze, csak ha Szerhij Rebrov vezetőedző is úgy akarja, és beteszi Bogdánt a kezdőbe.
 
Címlapfotó forrása: instagram.com/shanetusup
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!