Klose alszik egyet a folytatásra

2014. július 15.
Vb 2014
Miroslav Klose egyelőre nem döntötte el, hogy a brazíliai világbajnokság győztes fináléja után pályára lép-e még a német válogatottban.
"Nem tudom, hogy játszom-e még a nemzeti csapatban. Azt hiszem, alszom néhányat, mielőtt meghozom a döntést" - mondta az Argentína elleni, hosszabbításban 1-0-ra megnyert mérkőzést követően a 36 esztendős csatár, aki a tornán lőtt két góljával már 16 vb-találatnál jár, megdöntve ezzel a brazil Ronaldo 15 gólos rekordját.

"Mindig ez a győzelem volt az álmom, eddig többször közel voltunk hozzá, de most végre sikerült is" - utalt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos oldalán olvasható nyilatkozatban a Nationalelf elmúlt tornákon mutatott kiegyensúlyozott teljesítményére. A csatár négy világbajnokságon szerepelt, a mostani elsősége mellett 2002-ben ezüstéremmel, 2006-ban és 2010-ben pedig bronzéremmel térhetett haza. Kontinenstornáról is vannak medáljai, 2008-ban ezüstérmet, két éve pedig bronzot szerzett az Európa-bajnokságon.

Klose 137 alkalommal szerepelt a válogatottban, ezeken a találkozókon 71 gólt szerzett, ezzel a Nationalelf történetének legeredményesebb játékosa.
 
(MTI)
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!