Sousa: Elértük célunkat, továbbjutottunk

2012. július 27.

Az idegenbeli 1-1 után hazai pályán a gól nélküli döntetlen is elég volt a Videotonnak, hogy idegenben szerzett góllal továbbjusson a Slovan Bratislava ellen az Európa Liga-selejtező második fordulójából. 

„Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak és megköszönni a szurkolóknak, hogy ilyen sokan eljöttek, és hogy hihetetlen hangulatot varázsoltak a stadionba. A szoros meccs is megmutatta, hogy milyen nagy szükség volt a támogatásukra” - nyilatkozta a találkozót követően Paulo Sousa, a Videoton szakvezetője a klub hivatalos honlapján.

„A Slovanról már előzetesen is elmondtam, hogy nagyon kemény csapat, széles taktikai repertoárral, rengeteg alternatívában képes focizni. A csapatom nagyon éretten játszott ma is, minden helyzetre a megfelelő módon reagált. A két meccs alapján jobbak voltunk ellenfelünknél, így elértük célunkat, továbbjutottunk.”

Vladímir Weiss, a Slovan szakvezetője érthetően szomorú volt: „Ez egy nagyon jó és kemény meccs volt, ahol helyenként megmutattuk, hogy milyen jó játékosokból áll a csapatunk. Azonban hiába vannak minőségi focistáink, nem tudtunk gólt rúgni. Volt pár játékos, aki nem azt nyújtotta, amit tud, például Milinkovic, aki sokkal többre képes. Úgy vélem, hogy nem a jobb csapat jutott tovább, hanem az, amelyik idegenben képes volt gólt lőni. Szerintem nekünk volt több helyzetünk, de elismerem, hogy nagyon kiegyenlített párharc volt. Most nehéz ezt a kudarcot megemészteni, de össze kell szednünk magunkat.”

   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!