Az Anzsi egy milliomos csapat, a Honvéd nem

2012. július 27.

Marco Rossi szerint azért jutott tovább 5-0-s összesítéssel az orosz Anzsi Mahacskala a Honvéd ellen az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, mert a két csapat játékoskerete és edzői között is különbség van.

„Az első félidőben jól játszottunk, megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de nem találtunk be, és ez nagy baj. Nekik csak egy helyzetük volt, egy tőlünk kapott kedves ajándék a szöglet után, amit gólra váltottak. A második félidőt megint jól kezdtük, voltak lehetőségeink az első percekben, de megint kimaradtak, majd amikor Vernes megkapta a pirosat, véget ért számunkra a meccs. A két csapat közti összes különbség kijött ma sajnos, beleértve az edzők közötti differenciát is. Az Anzsi egy milliomos csapat, a Honvéd nem az. Ez lehet a legfőbb oka a vereségnek” - nyilatkozta a mérkőzés után Marco Rossi a klub honlapján.

„Az első perctől fogva az volt a célunk, hogy mielőbb betaláljunk, tudtuk, az megtörheti a hazai együttest. A különbség a két összecsapás között leginkább abban mutatkozott meg, hogy ezúttal sokkal elszántabbak voltunk, és jobban is használtuk ki a lehetőségeinket, a Honvéd ellenben elrontotta a nagy helyzeteit. Keményen dolgoztunk a középpályán, a két csatárunk is jól játszott, azt nyújtotta tehát a csapat, amit vártam” - mondta Guus Hiddink, az oroszok holland szakvezetője. 

   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!