Bogdán a kalandvágy miatt még külföldön maradna

2019. június 13.
Itthon
Bogdán Ádám a Liverpool játékosaként akár BL-győzelmet és Premier League-ezüstérmet is ünnepelhetne, ám a 31 éves kapus az elmúlt szezont a skót Hiberniannél töltötte kölcsönben, és jól is érezte magát. A DIGI Sport híradójának azt mondta: valószínűtlen, hogy hazatér, a kalandvágy miatt maradna külföldön.
"Sok idő maradt a családra, ezzel együtt a stadionok hangulata, a játékosok őszinte hozzáállása, a szurkolók szeretete is emlékezetes volt. Edinburgh pedig egy fantasztikus város, nagyon jó barátokra tettünk szert, tulajdonképpen az élet minden aspektusát tudtuk élvezni, és még az idő sem volt olyan rossz, mint amilyenre számítottunk” – nyilatkozta a Sport24-nek a húszszoros válogatott kapus. 
Most azonban itt az idő, hogy Bogdán elgondolkozzon a hogyan továbbon, hiszen hamarosan szabadon igazolható lesz. "Nyilvánvalóan Angliából, Skóciából lehetnének jobb ajánlataim, de van olyan aspirációm is, hogy kipróbáljam magam olyan helyen, ahol eddig még nem játszottam.”

Az NB I-ben már játszott, és most nincsen is sok esély arra, hogy hazatérjen. „Fel lehet sorolni sok dolgot, ami miatt vonzóbb az NB I, de igazából a kalandvágy az, ami befolyásolja a döntésemet. Nem akarok kizárni semmit, de afelé hajlok, hogy még külföldön folytassam.” 
 
 
 
A kapus elvileg BL-döntőt is játszhatott volna tavaly vagy idén a Liverpoollal, de erre már nem gondol. "Persze, átfut az ember agyán, hogy tavaly ott voltam a döntőn – igaz, csak nézőként, de a csapattal együtt elutazva. De amikor eligazoltam a Hibernianhez, akkor ezt a liverpooli időszakot lezártam, hiszen tudtam, hogy nem fogok visszatérni.”

Abba a Liverpoolba, amely idén hihetetlen idényt produkált. "A tavalyi évhez képest is tudott fejlődni a csapat, főleg a Premier League-ben, ez pedig egy óriási dolog. Hiszen, akár az is megtörténhetett volna, hogy kiismerik a játékukat, le is tudják esetleg védekezni jobban a csapatok. De nem ez történt, hanem rengeteget fejlődött a csapat, és egyedül azon múlt, hogy nem lett bajnok, hogy a Manchester City szintén egészen fantasztikus szezont produkált, három hazai trófeát is begyűjtve.”

Bogdán közben, természetesen a válogatottságról sem mondott le. "Ezen sem rugózom minden nap, mert mindig is úgy láttam, ha egy olyan klubban szerepelhetek, amely megüti azt a szintet, ami elvárható, és megfelelő színvonalon teljesítek, akkor a válogatott meghívó szóba kerülhet.”
Hogy melyik lesz az a klub, amelyből a kapus akár a válogatottat is célba venné, pár héten belül ki is derülhet.
 
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!