Thomas Doll: Rossi hihetetlenül jó munkát végez

2019. június 13.
Thomas Doll is ott volt a Borussia Dortmund szakmai támogatásával létrejött új magyar utánpótlás-egyesület, az UDSE toborzóján. A DIGI Sport híradójának azt mondta: csak a szép dolgokra emlékszik a Ferencvárosnál eltöltött időszakából, és örül annak, hogy a Magyarországon elvégzett munkájának is köszönhetően ismét a Bundesligában edzősködhetett - igaz, a Hannovert ő sem tudta megmenteni a kieséstől. A német szakember a Groupama Arénában látta a magyar-walesi Eb-selejtezőt, és igencsak tetszett neki a Rossi-csapat okos játékfelfogása.
A Ferencvárosnál eltöltött idejéről így beszélt. "Hazai szinten sok mindent megnyertünk, a játékosok sokat fejlődtek, és jó szerződéseket tudtak kötni Franciaországban, Olaszországban és más helyeken is. Ha visszagondolok, nemcsak az érmeket és a kupákat számolom, az is fontos, hogy a klub láthatóan fejlődött. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az a BL-ben vagy az EL-ben elérni a következő lépcsőfokot. A csapat talán tanult abból, ami korábban történt, és már télen szerződtetett új játékosokat. Májusban, júniusban nem lehet már pótolni az olyan távozó kiválóságokat, mint Somalia, Ramirez, Lamah, Nagy Dominik vagy Nagy Ádám. De ha visszagondolok a Fradira, csak pozitív dolgok jutnak az eszembe, nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt egy nagyszerű klubban" – nyilatkozta a Sport24-nek Thomas Doll.
 
 

A Fradi után a Hannovernél dolgozott Doll, a csapatot nem sikerült megmentenie a Bundesliga-kieséstől. "Nagyon jó stábbal dolgoztam, remek kapcsolatom volt a drukkerekkel, a játékosokkal, a probléma az volt, hogy nem jöttek az eredmények, mindenki erre várt. Amikor kiesik egy csapat, nehéz sok pozitívumot találni. Próbáltuk a legjobbunkat nyújtani, de talán kissé későn érkeztem, talán szerencsésebb lett volna még a téli szünet előtt odaigazolnom. A szezon vége felé már hiába jöttek az egyre jobb eredmények. De visszatérhettem a Bundesligába, és ezt a Magyarországon, a Fradinál eltöltött időszaknak is köszönhettem!"

Kedd este korábbi sikerei helyszínén látta a magyar-walesi Eb-selejtezőt, és igencsak tetszett neki, amit látott. „Ott voltam a stadionban, és a magyar csapat nagyon okosan játszott. Hiszen az ilyen meccseken nem játszhatsz egyfolytában csakis előre, mert akkor az ellenfél lekontrázhat. Látható volt, hogy a bal és a jobb oldali magyar védő nem gyakran ment előre. A csapat, nagyon okosan, a megfelelő pillanatra várt, és ez a második félidőben érkezett el. Nagyon-nagyon örültem, hogy Horvátország után Walest is legyőzte a csapat hazai pályán. Úgy gondolom, Marco Rossi hihetetlenül jó munkát végez. Megtalálta a megfelelő csapatot, mindenkinek igyekszik lehetőséget adni. Orbán Willi nagyon fontos része lett a védelemnek, sőt az egész csapatnak, Szalai szép munkát végzett, és a korábbi játékosom, Nagy Ádám is nagyon meggyőző volt a középpályán. Nagyon jó volt ezt a fajta futballt látni."
 
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!