Marco Rossi kis híján a Haladás edzője lett

2020. október 14.
Itthon
Úgy tűnik, nagyot fordult a világ a magyar labdarúgó-válogatottal, hiszen míg 1997-ben a jugoszlávok vb-pótselejtezőn 12-1-es összesítéssel földbe döngölték Csank János csapatát, addig múlt vasárnap, Belgrádban Marco Rossi válogatottja a Nemzetek Ligájában 1-0-ra legyőzte az utódállam Szerbiát. Halmai Gábor 23 éve ott volt a pályán a Mijatovicsék elleni mérkőzéseken, és a DIGI Sport híradójának elárulta, az 1-7 után majdnem visszavonult. A korábbi 57-szeres válogatott labdarúgó később a Haladásnál lett résztulajdonos, és a klub közel volt ahhoz, hogy Szombathelyre csábítsa a mostani válogatott sikerkovács Marco Rossit.
"A pályán voltam, de nem futballoztunk" - utalt a Digisport.hu-n is nyilatkozatában a 7-1-es magyar-jugoszláv odavágóra Halmai Gábor. "Ezt a vb-pótselejtezőt úgy értünk el, hogy olyan gólt rúgtunk a finneknek a 91. percben, hogy az utolsó négy érintés finn volt - ez szerintem világrekord. Utána kaptuk meg azt a jugoszláv csapatot, amely fantasztikus erőkből állt, de ez nem jelentette azt, hogy hazai pályán 7-1-re ki kellene kapnunk. Nem beszélve arról, hogy a 9. percben már 3-0 volt az ellenfél javára, egy totális KO-t kaptunk. Én a meccs után majdnem abbahagytam a labdarúgást, és úgy jártam edzésre a következő hetekben, mint egy zombi, nem is figyelve a külvilágra. Ez egy nagyon nagy ütés volt mindannyiunk számára, de gondolom, a szurkolók számára ugyanúgy. Aztán a visszavágón egy 5-0-ba szaladtunk bele."
 
Halmai ezzel együtt úgy érzi, a 23 évvel ezelőtti meccset nem igazán lehet összevetni a múlt vasárnapival, mivel az ellenfél is sokat változott azóta. "Az egy nagyon-nagyon jó jugoszláv válogatott volt. De a mostani szerb csapatban is vannak komoly klubokban szereplő, nagy nevek, ezért nagy skalp volt a vasárnapi győzelem. De most egy kicsit átalakult a foci is - az, hogy nincs néző, és mi idegenben játszunk, egy kicsit kedvezőbb, mintha lenne 50 ezer néző, és végig űzné-hajtaná a szerb csapatot. De ez így volt Törökországban és Bulgáriában is, ez egy kicsit nekünk segített most, de jól jöttünk ki ezekből a mérkőzésekből."
 
 
 
A remek idegenbeli sorozatot szerda este Oroszországban folytathatja a Rossi-csapat. "Maradjunk a realitások talaján, az orosz válogatott lesz az esélyes, de így mentünk ki Szerbiába is, bármi előfordulhat. Rossi mester most az Izland elleni mérkőzésre fog fókuszálni. A szerbeknél építettünk az önbizalmunkon még egyet a bolgár meccs után, és most az oroszok ellen egy olyan mérkőzést kellene vívnunk, hogy még egy lépcsőt előre tudjunk menni az önbizalom terén. Kikaptunk az oroszoktól itthon is 3-2-re, és akkor is egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, most jó lenne, ha nem kapnánk három gólt, és egy döntetlen közeli eredményt tudnánk hozni" - jelentette ki Halmai Gábor.
 
Azt pedig ki tudja, hogyan alakult volna Marco Rossi kapitány pályafutása, ha megtörténik az, amiről Halmai Gábor mesélt. "Amikor a Honvédtól távozott, akkor mi Haladás-vezetőként megkerestük őt, és tárgyalásokat folytattunk, Rossi pedig nagyon korrektül elmondta, hogy vannak külföldi ajánlatai, de ha nem megy külföldre, akkor szívesen lenne a Haladás edzője. Ma már ez történelem, hiszen elment, nem hozzánk jött, de nagyon szerettük volna. Már csak azért is, amit a Honvéddal is végig vitt - senki nem bízott abban, hogy a kispestiek az első háromba kerülhetnek, végül pedig bajnoki címet szereztek. Most ugyanígy a válogatottnál is bizonyít."
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!