Hahn-gólesőben és bajnoki aranyban bízik a DAC vezetőedzője

2021. szeptember 16.
Itthon
Hahn János nem akármilyen időszakon van túl: 22 találattal gólkirály lett az NB I-ben, debütált Marco Rossi válogatottjában, majd a magyar szurkolók által igencsak kedvelt, szlovákiai Dunaszerdahely csapatához szerződött. A Slovan elleni, döntetlenre végződött rangadón Németh Antal becserélte, Hahn lőtt is egy szép gólt, amelyet a VAR azonban elvett tőle. A DIGI Sport híradójának nyilatkozó Hahn szerint a csapat végső helyezése a legfontosabb, edzője mégis sok gólt vár tőle, a csapattársa Kalmár Zsolt pedig egyenesen arra számít, hogy a Paksról érkezett csatár a szlovák bajnokságban is gólkirály lesz.
"Két edzés után gyakorlatilag rögtön 35 percre becseréltek, ezt bizalomként élem meg, és próbálok nem visszaélni vele. Anti bá’-val beszéltem a meccs előtt, elmondta, mit vár tőlem, azt gondolom, hogy jó évünk lesz. Az elsődleges inkább az, hogy odakerüljünk az első hely környékére, nem pedig az, hogy egyénileg milyen teljesítményt nyújtunk” – nyilatkozta Dunaszerdahelyen a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Hahn János. 
 
Németh Antal persze gólokat vár a 26 éves csatártól, a vezetőedző a Sport24-nek el is mondta, hogy mennyit. „Tíz-tizenöt gól, amit minimum várok tőle, plusz gólpasszokat is. Ha 20 gól fölé megy, az nagyon jó teljesítmény lenne, főleg úgy, hogy nem játszott az első hat fordulóban, sőt a hetedikben is csak egy keveset.”
 
A dunaszerdahelyi csapattárs Kalmár Zsolt jól tudja a válogatottban is bemutatkozott Hahnról, hogy milyen képességei vannak. "Néztem pár Paks-meccset, minden helyzetből, minden szögből eltalálja a kaput, mindenhonnan gólt tud szerezni, nagyon jól érzi, hogy hová jön a labda, és hová pattan ki. Úgyhogy remélem, a szlovák bajnokságban is legalább egy gólkirályi címet be tud gyűjteni.” Hahn így reagált a felvetésekre: "Mindig az a tervem, hogy szeretnék több gólt szerezni, mint az előző szezonban, most azért ez nehéz lesz, de igyekezni fogok.”
 
 
 
Nehéz nem észrevenni, hogy akinek Dunaszerdahelyen jól megy, az a magyar válogatottban is jó formát mutat, igaz ez például Schäfer Andrásra és Kalmár Zsoltra is. "Az elsődleges szempontom talán ez is volt, hogy a válogatotthoz közelebb kerüljek. Tisztában voltam az itteni szurkolókkal, a közeggel, a profizmussal, illetve azzal is, hogy Dunaszerdahelyen hogyan készítik fel a játékosokat. Úgyhogy természetesen biztosan lehet párhuzamot vonni a kettő között” – mondta Hahn János.
 
A most még a januárra belőtt visszatérésére készülő Kalmár Zsoltnak pedig olyannyira jól ment az előző szezonban, hogy Dunaszerdahely legjobb sportolójának is megválasztották. "A tavalyi volt a legjobb évem az eddigi karrierem során. Tényleg mindent beleadtam, és mindent úgy csináltam, hogy topformában legyek, fitt legyek, ez pedig az eredményben is megmutatkozott, hiszen a sérülésemig vezettem a góllövőlistát, a szezon végén pedig több díjat is be tudtam zsebelni, úgyhogy tényleg nagyszerű szezonom volt. Most a sérülésem egy kicsit közbeszólt, de remélem, jövőre újra ilyen topformában tudok majd játszani.”
 
Egy ismét topformában futballozó Kalmár Zsolttal a Dunaszerdahely a tavalyi ezüst után, egy óriási hajrával talán még egyet előre léphet – vélekedik Németh Antal. "A tavalyi szezonban, ebben az időszakban a Slovan előtt majdnem annyival vezettünk (mint most ők velünk szemben), és a végén ők nyerték meg a bajnokságot négy ponttal. Úgyhogy én azt gondolom, az elsőségünkre egyértelműen van reális esély.”
   

keresés

 

Hírlevél

Eseménynaptár

2024 Március
KE
SZE
CSÜ
SZO
VA
26272829
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Nincs esemény!